Gyógyfutár

Tegyünk szemünk egészségéért!

“A szem a lélek tükre” – szokták volt mondani. Szinte egész nap megterhelés alatt áll ez a csodálatos testrészünk, amivel a külvilágban tájékozódunk. Nagyon érzékeny és már a legkisebb stressz is meglátszik rajta. Ugyan így erősen reagál a kevés alvásra, vagy a vakító fényre. A  szemünk nélkül nagyon nehezen boldogulnánk, ezért tegyünk meg mindent annak… Tovább »

A napraforgómag 5 legfontosabb jótékony tulajdonsága

Ez a hatalmas, a sárga különböző árnyalataiban pompázó növény nem csak csodálatosan szép, hanem magjának  számos jótékony tulajdonsága is van, gyógynövényként több élettani tulajdonsággal rendelkezik. A napraforgó – nálunk “szotyi” – Mexikóból érkezett Európába, először mint csak dísznövény. Később Oroszországban gazdasági haszonnövénnyé vált, miután felismerték kedvező tulajdonságait. Manapság a világ étolaj készítésének egyik főnövénye. Emellett… Tovább »

Minden, amit a nektarinról tudni érdemes!

A magyar nyelvben, a legtöbb helyen kopasz baracknak nevezik a nektarint. Ez a  lédús és vitaminnal teli, kedvelt gyümölcs már nyár közepétől érik, és ajándékoz meg bennünket mindenféle jóval. Mi mindent rejteget a nektarin a bordós ruhája alatt?  Vitamintartalom Az őszibarack frissít, üdít, jó kedvre derít. Ezt részben niacin-tartalmának köszönheti; csökkenti a vérnyomást, jót tesz… Tovább »

A sárgadinnye gyógyhatásai

Sárga, édes, a nyár kedvelt gyümölcse és még számos gyógyhatása is van! A nyári időszakban az oly sok egészséges és édes gyümölcs és zöldség közül nem szabad kihagyni a sárgadinnyét sem. Van aki nem szereti, pedig kár hanyagolni ezt a zamatos gyümölcsöt. Lássuk milyen élettani hatásai vannak! Szinte a napi ásványi anyag mennyiséget tartalmazza! Magas… Tovább »

Valóban segítheti testünk formálását a CLA?

Néhány évtizeddel ezelőtt a táplálkozástudomány a zsírokat (zsírsavakat) egyöntetűen az egészségre káros és a fogyókúra során egyértelműen kerülendő tápanyagoknak kiáltotta ki. Mára kiderült, hogy a zsírsavaknak vannak olyan fajtái, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezetünk optimális működéséhez és hozzájárulhatnak a fogyáshoz is.   Az esszenciális zsírsavakat a szervezetünk kizárólag a táplálkozás során tudja magához venni, maga nem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!