Az egyik legegyszerűbben elkészíthető savanyúság uborka, a nyár elengedhetetlen köretje a főételek mellé, szinte bármilyen fogással párosítható. Könnyen, gyorsan elkészíthető és sokan szeretik. Lássuk hogyan készül a hagyományos kovászos uborka, ezt a receptet még a nagymamámtól tanultam, Ő mindig így készítette.
1 kg uborka
1 csokor kapor
5 gerezd fokhagyma
2 szelet fehér kenyér
só
Elkészítés:
Az uborkákat alaposan mossuk és tisztítsuk meg, majd vágjuk le a végeit és egymásra merőlegesen vágjuk be az egyik végét. Így nem tud szétesni. Készítsük elő az üveget, annak az aljára rakjunk egy szál kaprot, majd rakjuk bele szépen elrendezve az uborkákat. Az uborkák közé még szúrjunk be egy-egy szál kaprot, a tetejére pedig a maradékot, hogy jól befedje az uborkát. Ezután a megpucolt fokhagymákat rakjuk bele, végül pedig a kenyérrel zárjuk a sort, hogy teljesen befedje az üveget. Langyos vízben oldunk fel két kanál sót, majd öntsük az üvegbe amíg meg nem telik. Egy tányérral fedjük le a tetejét, majd rakjuk ki a napra hogy megsavanyodjon. Fontos, hogy ha nagyon tűz a nap, akkor inkább egy kicsit árnyékos helyre rakjuk az üveget, mert így megtartja a roppanósságát az uborka. A kovászos uborka 3-4 nap alatt elkészül. Vegyük ki az üvegből, öblítsük le a kenyér héjától, hűtőben műanyag dobozban tároljuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: