Sárgaborsó krémleves

Mára egy nagyon finom és könnyen elkészíthető levest hoztam, hiszen ebben a hideg napokban nagyon jól esik egy kis melegség! Ráadásul nincs s finomabb, mint egy krémes leves! Lássuk hogyan készül a sárgaborsó krémleves!

Hozzávalók:

20 dkg sárgaborsó

5 dl alaplé

5 dl víz

1 vöröshagyma

2 dl főzőtejszín

Elkészítés: 

A vöröshagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, és egy kevés olajon megpirítjuk. Aztán adjuk hozzá a megtisztított, megmosott és lecsepegtetett sárgaborsót. Keverjük össze a hagymával, majd adjuk hozzá az alaplét és a vizet. Ízlés szerint sózzuk és ízesítsük. Addig főzzük  a levest, amíg a borsó meg nem puhul, és látjuk hogy egy kicsit kezd szétmállni. Amikor már elég puha a borsó, akkor állandó kavargatás mellett öntsük hozzá a főzőtejszínt, majd forraljunk rajta egyet és már készen is van. Tálaláskor kétszersülttel lehet párosítani.

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »