Gyógyfutár

Rakott zöldség olaszosan fűszerezve

Az ünnepek után jólesik egy kis szieszta, nem csak a testnek és a léleknek, de az emésztésnek is. A sok nehéz étel után nézzünk valami könnyebb ebéd után. A tepsiben sült rakott zöldség erre kiválóan megfelel, emellett gyorsan és könnyen elkészíthető. Lássunk neki!

Hozzávalók:

55 dkg paradicsom

30 dkg cukkini

30 dkg padlizsán

4 dl tejszín

30 dkg sajt

só, bors

oregánó

rozmaring

olaj

Elkészítés:

Először pucoljuk meg a paradicsomokat. Egy lábasban melegítsünk vizet, és pár pillanatra rakjuk bele a paradicsomokat, így könnyen le lehet húzni a héját. Majd tisztítsuk meg és hámozzuk meg a többi zöldséget is és szeleteljük fel őket. A tejszínt keverjük össze sóval és borssal ízlés szerint, majd ugyan így rakjuk hozzá az oregánót és a rozmaringot. Alaposan keverjük össze. A tepsibe rakjunk olajat, és a karikákra vágott paradicsomot rakjuk alulra, öntsünk rá egy kevés öntetet, majd rakjuk rá a cukkinit és a padlizsánt, majd megint öntsünk rá öntetet, haladjunk így, amíg minden el nem fogy, a tetejére paradicsomot rakjunk. Végezetül jósok öntetet rakjunk a tetejére, takarjuk le egy alufóliával és legalább fél órán át süssük előmelegített sütőben. Majd szedjük le a fóliát és reszeljük a tetejére a sajtot, hogy ráolvadjon. Már tálalható is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!