Sütőtök imádók figyelem! Itt egy kihagyhatatlan őszi recept, amit kár lenne kihagyni. Nemcsak gyorsan és könnyen elkészíthető, de még isteni finom sűrű, tejszínes finomság. És biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is imádni fogják!
1 db sütőtök
2 dl főzőtejszín
1 liter víz
2 db húsleveskocka
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
só, bors
szerecsendió
gyömbér
olaj
Elkészítés:
A sütőtököt alaposan tisztítsuk meg, hámozzuk meg. Vágjuk félbe, szedjük ki a magokat és vágjuk kisebb kockákra. A vöröshagymát is vágjuk kockákra és egy kicsi olajon dinszteljük meg. Ezután adjuk hozzá a sütőtököt és 2-3 percig süssük folyamatosan kavargatva. Ízlés szerint ízesítsük sóval és borssal. Adjunk hozzá egy késhegynyi szerecsendiót és gyömbért, illetve az összezúzott fokhagymát is keverjük hozzá. Ezután öntsük fel a vízzel és morzsoljuk bele a leveskockát. Fedjük le a lábast és legalább 15-20 percig fűzzük. Amikor a tök megpuhult, akkor egy botmixer segítségével pépesítsük össze. Ezután öntsük hozzá a tejszínt, várjuk meg amíg rottyan egyet, és már készen is van. Pirított tökmaggal megszórva tálalhatjuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: