Gyógyfutár

A hagyományos szilvalekvár cukor és tartósítószer nélkül!

Eljött ennek a fantasztikus gyümölcsnek is a szezonja, és ebből is isteni finom lekvár készíthető. Sokféle módon készíthető szilvalekvár, lehet cukor hozzáadásával, lehet tartósítószerrel, sőt lehet a sütőben is készíteni, de mi most megismerkedünk a régi, hagyományos szilvalekvár receptjével, mely tartósítószermentesen, sok-sok órán át készül a tűzhely mellett, követve nagymamáink hagyományát. Lehet, hogy sok időt vesz igénybe, viszont ennél finomabb lekvár nincs is!

Szilvalekvár: úgy ahogy a nagymamáink csinálták

Bármilyen mennyiségű szilvából készíthető. Először is a szilvákat alaposan megmossuk, eltávolítjuk a felesleges szárakat, majd kimagozzuk őket. A kimagozott szilvákat hagyhatjuk félbe vágva is, de kisebb darabokra is feldarabolhatjuk, de össze is turmixolhatjuk valamennyire. Rakjuk fel főni a szilvát, lassan kezdjük el melegíteni, hogy kiengedhesse a levét, gyakran kavargassuk a folyamat során. És innentől kezdve csak kavargatni és kavargatni kell a lekvárnak valót, minél gyakrabban, ügyelve arra, hogy ne égjen le az alja. A lekvár akkor jó, ha egy kanálra téve fejjel lefelé fordítjuk és nem esik le róla. Ha elkészült, akkor még forrón rakjuk az üvegekbe. (A tetejére lehet tenni egy csipet nátrium benzoátot, de ha légmentesen zárjuk az üvegeket akkor nem szükséges.) Néhány napig száraz dunsztban tartjuk az üvegeket, utána már spájzolhatjuk is őket. Cukor azért nem szükséges ehhez a lekvárhoz, mert a szilvának alapból igen magas a cukortartalma, és az főzésnél csak sűrűsödik.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. gyógyfutár says: (előzmény @begabi)

    Köszönjük a tanácsot, legközelebb így is kipróbáljuk! Hiszen sok-sok recept és praktika áll a rendelkezésünkre, igyekszünk mindet megosztani Mindenkivel!

  2. gyógyfutár says: (előzmény @Riacsek)

    Istenien hangzik, köszönjük, hogy megosztotta velünk a receptjét! Csak ajánlani tudom Mindenkinek, hogy próbálja ki!

  3. Kedves István!

    Köszönjük ezt a csodálatos receptet, ezt is csak ajánlani tudjuk Mindenkinek, hiszen biztosak vagyunk benne hogy nagyon-nagyon finom!

  4. Markó István says:

    Ez egy nagyon macerás, munkás módszer.
    Kb 5-6 éve a sütőben sütés módszerét alkalmazom, nulla cukor, nulla tartósítószer “alkalmazásával”.
    Veszek egy rekesz szilvát, kb 12 kg.
    Ha ilyen erős kánikula van mint most 1-3 napig tálcákra papírra kirakom az erkélyre, hadd aszalódjon. Így rövidebb ideig kell sütni.
    Többször megmosom, kimagvalom, turmixgéppel péppé darálom, adok hozzá 2-3 zacskó őrölt fahéjat, majd a z ecettel kiöblített tepsikbe rakom. 2 db-ot használok egyidőben, légkeveréssel. A tepsikbe töltöm, (kb 2 cm-rel a max szint alatt) berakom a sütőbe. Kb 1 órát sütöm (keverés nuku!) 150 fokon, hogy felforrósodjon, majd visszaveszem 130-120 fokra és akár magára is hagyhatjuk 4-6 órát. Ezután áttöltöm mindkét tepsiből egy 8-10 literes edénybe, s rendszeres keverés mellett tűzhelyen beállítom a kívánt sűrűséget. A gyümölcs érettségétől függően, és a kívánt sűrűség függvényében 4-6 db 8 dl-es csavaros üveg, (csurig töltve) lesz. Nagy befőző tölcsérrel merőkanállal forrón a tisztára mosott üvegekbe rakom, fémkupakot rátekerem, fejre állítva leteszem pár órára. Hűvös helyen, pincében, kamrában 2-3 évig is elállna, ha nem fogyna el hamarabb.
    A bolti 40%-os trutyi árának tizedéért 100%-os szuper lekvár, dzsem készíthető így.

  5. Riacsek says:

    Az én cukormentes szilvalekvárok a következő.Van egy fehér zománcos 15literes fazekam.Belerakom a megmosott,kimagvalt szílvát.A Villanytűzhelyem sütőjét bekapcsolom kb.100 fokra.Az alsó polcra rakom a rácsot,rá a fazekat.Mennyiségtől függően néha megnézem az állagát.Ha egy nap alatt nem éri el az általam kivánt állagot,akkor másnap még rákapcsolok,ha kell.Isteni,nem kell tartósítószer,sem dunsztolás.Arra kell figyelni,hogy nehogy túl keményre sikerüljön,mert én már jártam úgy.

  6. begabi says:

    Sokkal egyszerűbb ha nem keverjük. Ecettel ki kell öblíteni az edényt és lassú tűzön főzni. Nem szabad keverni,csak az utolsó fél órában. Én simán otthagytam éjszakára is, tökéletes lett.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!